RÉSZTVEVŐK MONDTÁK

„Az Avatar tisztulást, egyszerűsödést hozott számomra. Ráláttam a személyes felelősségvállalásra, amely egy visszafordíthatatlan változást indított el. Csodás volt megtapasztalni, hogy amit gondolok, hiszek – légyen az jó, vagy rossz – milyen hatással van a környezetemre és miként befolyásolja az eseményeket. Mindezt közel 400 ember társaságában, egymást megértve és támogatva egy kis holland halászfaluban. „
K. Réka

A 9 napos Avatár rengeteg élménye közül az egyik az volt, h megtapasztaltam milyen az, amikor megengedem magamnak, h érezzem azt ami éppen bennem van. Sok érdekes gyakorlatot csináltam, néha teljesen elbizonytalanodtam és összekevertem a dolgokat - pontosan úgy, ahogy egyébként az életemben is tettem ezt:) A 9-ik nap végére egy nagyon természetes, és "életközeli" állapotot éltem át: Hazaértem.
Azóta másfél év telt el, és az életemből eltűntek a - mi a fenét keresek Én itt, ill. húú most hogyan viselkedjek -kérdések. Bátran és egyre őszintébben élem az életemet, tartom a kapcsolatot másokkal, és már rutinból fülöncsípem magamat, ha elkezdek nem hű lenni önmagamhoz;)!Fantasztikus végre a saját életemet élni, kilépve az illúzió/álmodozás csapdájából, és tenni a dolgokat úgy, hogy önmagam maradjak, és harmóniában legyek a világgal. Köszönöm!
M. Ildikó

Én az Avatar-tanfolyamon szereztem vissza az érzéseimet. Egy logikus, intellektuális, okos nőként mentem, aki jórészt a fejéből élte az életét, s negyven évnyi elfojtott érzelem kezdett megnyílni a kilenc nap alatt. A kezdeti zűrzavar után megtanultam újra felismerni azt az érzést, amikor a benső, valódi, bölcs és teremtő énemmel összhangban, csak úgy: vagyok. S kezdtem egyre biztosabban ezt az érzést, azaz az intuíciómat követni tudni választásaimban - ami soha korábban nem ismert nyugalmat, békét, bizalmat és önbizalmat kezdett hozni az életembe.
T. Enikő

„Számomra a legnagyobb élmény az az erő volt, amit a sok száz ember képviselt. Az Avatar átfogó, ugyanakkor hihetetlenül egyszerű gyakorlatai a legmélyebben rögzült kis játékaimat hozták elő. Nem csupán a felszínt kapargattam meg, végre megértettem, hogy mit miért teszek, és, hogy igen, én teszem. Tehát bármikor abbahagyhatom. Most már tudom, hogy a sok elolvasott könyv után hogyan is csináljam: dönteni arról, hogy mit akarok elérni és megtapasztalni. Itt és most lenni. Kapcsolódni az emberekkel. És csodálatos volt mindezen annyi támogató emberrel együtt átmenni. Csodálatos, hogy bármikor, bárhol tudok kapcsolódni és dönteni. Tudatosan élni. Úgy, ahogy én akarok.”
V Andrea

„Az Avatár tanfolyam alatt hosszú évek után először tudtam elengedni magam és élettelinek érezni a jelen pillanatot, ahelyett, hogy a figyelmem mindig csak a következő előttem álló feladatra irányulna, mint korábban. Ami viszont a feladatokat illeti, össze sem tudom hasonlítani, mennyivel eredményesebben valósítom meg a szándékaimat és terveimet a tanfolyam elvégzése óta. Az Avatár során végzett belső munkának köszönhetem azt is, hogy ma két kisfiú anyukájaként boldog családban élek.”
P Éva

„Az Avatár azt hozta számomra, ami régóta hányzó láncszem volt az életemben úgy, hogy nem is tudtam róla: a személyes megtapasztalás lehetőségét. Sok-sok korábban olvasott „értem” átlényegült „tudom, mert megtapasztaltam” saját élmények sorozatává.
A felismerés, hogy én magam alakítom az életem minden mozzanatát, egy újfajta felelősséget ébresztett bennem a saját életem iránt. És most már azt is tudom, hogyan tegyem ezt tudatosan. Olyan megnyugtató és ismerős érzés ez, mint egy nagyon hosszú út után újra hazaérkezni.”
B Kata

E kilenc napot méltán említhetem Életem legszebb Élményei közé,és több mint Élmény:tapsztalás,kaland,felfedezőtúra!lLeereszkedtem lelkem legmélyebb bugyraiba és szembenéztem végre a valós Magammal,ami hol sírásra,hol nevetésre késztetett,de a végeredmény mindent visz:kicserélhettem Én Önmagamat és kiegyensúlyozott Boldogság fonta át az Életemet!Végre a kezembe vettem az Irányítást és "Boldogan vagyok Önmagam",ez leírhatatlanul csodás érzés!Kell ennél több?
S. Kata

Én az Avatar által újjászülettem:egy új nézőpontból tekinthettem az életemre és innen nézve az öröm és hála érzése töltött el mindenért és mindenkiért. Azóta más szemmel látom a világot és benne önmagamat :-)
F. Ági

"Az Avatar tanfolyam első két napján magamba voltam fordulva, mint az addigi hétköznapi életemben nagyon jellemző volt rám. A második nap után, - a gyakorlatok hatására - aztán folyamatosan hullottak le rólam a 'rétegek', és egyre nyíltabbá, nyitottabbá váltam. A körülöttem lévő tanulókat, mestereket ítéletek, címkék nélkül láttam, ami nagyon megindító, és felszabadító érzés volt. A legkülönlegesebb élményem a harmadik rész beavatásánál ért, ami után egy olyan tiszta, megvilágosodott állapotba kerültem, amelyre mindíg is vágytam. Számomra már ezért az egy megtapasztalásért is megérte elmenni az Avatar tanfolyamra"
F Kornél

..számomra a sok-sok kisebb-nagyobb tapasztaláson kívül a két legnagyobb felfedezés: megértettem/megéreztem, hogy mit jelent az, hogy "jól csak a szívével lát az ember," a másik pedig, hogy megéreztem, milyen az, amikor ítélkezés nélkül fogadják el az embert. Ezen kívül az Avatár tanfolyam főnyereménye: egy őszinte, igaz barátság! Köszönöm Ildikó!:-) A tanfolyamot 2008. márciusában végeztem el. Az óta gyökeresen megváltozott az életem. A 2008. márciusi állapotokat tekintve egy dolog nem változott: a lakhelyem. Új munkahelyre kerültem, ahol nagyon jól érzem magam, szeretem a munkám, a kollégáimat. Számomra a párkapcsolat korábban mindig kritikus, problémás volt. Az Avatár gyakorlatok segítségével viszont sikerült egy olyan kapcsolatot teremteni, amiről korábban csak álmodtam, megtaláltam életem párját-társát. Kiegyensúlyozott, boldog, vidám vagyok.
K. Zsuzska